Bodrogi Gyula kerekesszékben tér vissza a színpadra

2025. február 27. 20:02

Már egy márciusban debütáló darabban is láthatjuk.

2025. február 27. 20:02

Bodrogi Gyula visszatért a színpadra, és szerepelni fog a március 7-én debütáló Olasz szalmakalap című színdarabban, tette közzé a hírt a Nemzeti Színház.

A színház Facebook-bejegyzésében képeket is láthatunk, amelyeken látszik, hogy az egyébként még járókerettel közlekedő színész a színpadon is különleges kellékekkel fog megjelenni.

„A világhírű rendező, Silviu Purcăretével egyedülálló, kifejezetten Bodrogi Gyulára szabott megoldással készül”

 – írják a bejegyzésben, de ennél többet nem árulnak el. A képek azonban magukért beszélnek.

Bodrogi korábban a Blikknek nyilatkozott arról, hogy egyelőre támogatásra szorul a járáshoz is.

„A járásommal még vannak gondok, így kellenek a kellékek, mint ez a kerekesszék. Nagyon jó, mert összevissza, előre-hátra tudom mozgatni és tudok vele gyorsan haladni, mint komponista a darabban”

 – mondta.

Mint korábban megírtuk, Bodrogi Gyula a nemzet színésze, december 23-án súlyos balesetet szenvedett, amikor Budapest XII. kerületében vendégeskedve, hazafelé indulva a sötétben lezuhant egy lépcsőről. 

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: Mandiner-archív/Ficsor Márton

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
patikus
2025. február 28. 06:33
A zsidó még a koporsóból is felkel ha fizetnek érte.
bunko-jobbos
2025. február 27. 21:36
Mi a faszom ez a cím????? A 160 nem hihetetlen sebesség, hanem TISZTESSÉGES sebesség. Afölött már nem szabad szintbeli kereszteződésnek lennie, azaz iszonyatosan drága mondjuk a 170-es vonal, és közben meg nem pár prec csak a különbség. Ha a fővonalaink mind 160-asok lennének, akkor nagyon örülnénk. Sajnos ettől nagyon távol vagyunk. Ha egy bolond beledobja a kútba a követ, száz okos se veszi ki onnan -- szól a nem túl közismert mondás. Ezt a komcsik kegyetlenül elkúrták (mondjuk az USA adott minket oda a ruszkiknak, ezt sose feledjük!), évtizedek kellenek még, hogy nagyjából(!) behozzuk a hátrányunkat. Az autópályákat 35 év alatt elég faszán behoztuk, most a vasút jön. Ha rendesen dolgozunk, úgy 20 év múlva lesz egy korszerű MÁV-unk, mondjuk a svájci vasút 985%-os szintjén.
Burg_kastL71-C
2025. február 27. 21:06
Szánalmas, ... szánalmat kelt. Talán észre sem veszi. Teljes felépülést kívánok és veszélymentes színpadot.
Sztrovacsek
2025. február 27. 20:12
Évekkel ezelőtt megmondta. A színésznek nincs nyugdíj, a színész a színpadon hal meg. Ezek szerint komolyan gondolta. Isten éltesse erőben, egészségben, még nagyon sokáig!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!